GYALOGTÚRA BIZOTTSÁG

Elnöke: Pálmai Vencel Ügyelet: hétfő 14^00 - 19^00 óráig
MINŐSÍTÉSI ALBIZOTTSÁG Vezetője: Lengyel József Ügyelet: hétfő 17^30 – 18^30 óráig	TECHNIKAI ALBIZOTTSÁG Vezetője: Berki Zoltán Ügyelet: szükség szerint ülésezik
OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG Ügyelet: hétfő 17^00 - 18^00 óráig	TÚRA ALBIZOTTSÁG Vezetője: Bozó András Ügyelet: hétfő 16^00 - 18^00 óráig
VERSENY ALBIZOTTSÁG Vezetője: Jakab Albert Ügyelet: szükség szerint ülésezik

A 2006-os év a technikai munkák éve!

7,7 millió

Pontosan ennyi az a pénz, amit a Magyar Természetbarát Szövetség kapott az Országos Kékkör jelzéseinek felújítására. A legelszántabb, mára már korosabb természetbarátok sem emlékeznek arra, hogy mikor volt olyan, hogy a Szövetség az év legelején, ilyen összegben, meghatározott feladatra szerződhetett a forrást biztosítóval, ezúttal az NSH-val.

Olyan sem volt még soha, hogy ennyire az összefogáson, a közös cselekvésen múljon szavahihetőségünk, szakmai elkötelezettségünk, mint ebben a megbízásban.

A megyei természetbarát szervezetek, sok helyen az önálló egyesületbe tömörül tenni akarók, végzik majd el a munkát. Rövidesen itt van az alkalmas időszak, hogy megkezdődjön a „bizonyítási eljárás”. Sok évtizeden át, alig adódott lehetőség arra, hogy évszázados hagyományoknak megfelelve, elkötelezetten tehessük azt, amiért elsősorban szövetség ez a Szövetség. Nem felejthető el az érdekképviseletei feladatunk sem, de mit ér a sok szájtépés, ha konkrétumokkal nem tudjuk körbe bástyázni. Tehát nincs más hátra, mint országnak világnak bizonyítni, hogy mi vagyunk azok, akikben bízni lehet, sőt kell, s szakértően teljesítjük vállalásunk.

A közös siker reményében, jó munkát, sikeres túrákat, szép időt kívánok.

Nagy Gábor főtitkár

NYÍLT LEVÉL – mottó: „a természetjárás érdekeit helyettünk nem képviseli senki”

Tisztelt Sporttársak! Kedves Természetbarátok!

Pálmai Vencel, az MTSZ Gyalogtúra Bizottságának vezetője 2004 augusztusában azzal keresett meg, vállaljam el a Technikai Albizottság irányítását. Úgy érzem, e felkérés a Czárán Gyula emlékérem adományozása után (1992) újabb elismerése annak a több évtizedes tevékenységnek, melyet a természetjárás feltételeinek javítása, s főként a turistajelzések fenntartása érdekében „gondolattal, szóval, cselekedettel” kifejtettem. Köszönöm.

A túrázás, a hazai hegyvidékek megismerése, a „titokzatos” Magas-Tátra felfedezése, a természet szeretete, majd a természetjárás ügye és érdekeinek képviselete, elismertetése, a turistatérképek, útikalauzok iránti érdeklődés szinte születésem óta (1965) elkísér. Szerencsém volt, munkám lehetett kedvenc szabadidős tevékenységem – 1983-tól napjainkig a magyar turistatérkép-sorozat gondozásával is foglalatoskodhatom. Sikeres pályázatok segítségével útjára indíthattam a szívügyemnek érzett turistaatlasz-sorozatot, mely „bevitt az erdőbe” pár ezer nem túrázó embert...

Mindig is tudtam, a jó és pontos turistatérkép, a jól követhető, a térképpel megegyező turistaútjelzés-hálózat, az eljutást és a hazautazást biztosító jó menetrend, a szállás- és étkezési lehetőség, egy-egy pihenőhely, a tiszta, jól foglalt forrás, a biztonságos kilátó vagy egy megtekinthető barlang stb. mind-mind feltétele egy hétköznapok gondját feledtető túra sikerének, annak, hogy a hegyek között töltött hétvége valóban a kikapcsolódás és a feltöltődés ideje legyen.

Úgy tűnik, e feltételekért egyre többet kell tenni, hiszen a Cartographia Kft. privatizációja után nyilván nagyobb súllyal fognak előtérbe kerülni egy-egy turistatérkép kiadása kapcsán a gazdasági szempontok, a turistaútjelzés-hálózat karbantartására kevés az ember (s pénz is alig), a közlekedési vállalatok „racionalizálását” mindig a turisztikailag fontos járatok megszüntetésével kezdik, az erdőkben nyereségérdekelt, a természetjárás érdekeit sokszor semmibevevő gazdálkodás, vadászat folyik, a „kockás abroszos” vendéglők eltűnnek, a turistaházak már régen eltűntek, az erdészetek ún. „jóléti” tevékenysége nehezen érhető tetten... Ha valaki a természetjárás ügyéért tenni kíván, hitem szerint mindezekkel a kérdésekkel szembe fog találkozni.

Úgy tűnik, a természetjárás érdekeit helyettünk nem képviseli senki. Miközben a média egészséges életmódról, az egészségügy a mozgáshiány miatt kialakuló betegségekről, a „turizmus szakma” aktív és ökoturizmusról beszél és jól-rosszul (?) fizetett hivatásosai számtalan szervezetben (Regionális Idegenforgalmi Bizottság, Regionális Marketing Igazgatóság, Magyar Turizmus Rt., idegenforgalmi hivatalok, fejlesztési tanácsok, Tourinform irodák stb.) ülnek, még a leglátogatottabb hegyvidéki nemzeti parkjaink turistajelzésfelújításai is csak ránk, az általunk név szerint ismert néhány sporttárs lelkiismeretes, önzetlen munkájára várnak. Dr. Téry Ödön azt mondta: „Az ember nem azért turista, mert az erdőt járja, hiszen a vaddisznó is járja – mégsem turista, hanem azért, hogy maradandó, a közt szolgláló turistalétesítményeket hozzon létre.” Sokan valahogy így próbálunk a nemes elődök nyomdokain járni, de napjaink „ordas” viszonyai között ez igen nehéz.

Miközben nő az érdeklődés a természetben eltöltött szabadidő iránt, s szerintem a természetjárás feltételeinek javításának eredménye nemzetgazdasági-turisztikai bevételteremtő/kínálatbővítő sikertörténet is lehetne, alig mozdul valami. Mi tudjuk, mit kellene tenni, de lehetőségeink minimálisak. Közcélú tevékenységünkről újra és újra, kormányciklusokon át, új és új közhivatalokat és vezetőket próbálunk meggyőzni: a turizmusban, a sporttámogatásokban, a természetvédelemben „elnyelődő” milliók, százmilliók, milliárdok töredékéből mit is lehetne elérni a Pilisben, a Börzsönyben, a Bükkben vagy a Balaton-felvidéken. Vajon pl. a balatoni szezonnyújtás, kínálatbővítés, a tartózkodási idő növelése – már az ember könyökén jönnek ki ezek a turizmusjelszavak – miért nem jelenti a bazalthegyek turistaútjainak/jelzéseinek karbantartását, bejárhatóságát, miért kell földönkívüli képesség, ha valaki pl. Tihany révtől a Club Tihanyon át a turistaúton akar a Gejzírmező felé indulni?

2001-ben az ISM-ben mintha valami elkezdődött volna, legalább volt egy „félárbócos” turistaútjelzésfestés pályázat, támogatták a kéktúra atlaszok megjelentetését..., de most már se ISM, se GYISM, a „turizmus szakmát” pedig változatlanul nem a természetjárás ügye foglalkoztatja... (Vajon egy vasárnapi csóványosi túra nem maga az egészségturizmus?)

A természetvédelmet úgy vesszük észre, ha megszüntet egy turistautat, az erdőgazdálkodás dózerútjait, pulóverszaggató, szedres tarvágásait, drótkerítéseit, erdei villanypásztorait, korhadt létrák fokait, a Rám-szakadék szikláiból kiszakadt láncait, a Prédikálószék vagy a mátrai Csór-hegy összedőlt kilátóját emlékeinkből pedig továbbra is jól ismerjük, sőt újabban az „aranyifjak” mindenen átgázoló terepmotorozását is el kell tűrjük (?). Szétlőtt turistajelzések, egy letűnt kor rozsdásodó turistatáblái, a gyom által összefogott (még megmaradt) kisvasutak évszázados sínszálai és 50 éves szerelvényei vívják – a működési támogatás lecsökkentése (megszűnése?) okán – haláltusájukat, s Lajosforrásra sem „gazdaságos” már felkapaszkodnia a Volánbusznak. A dunakanyari hajó megfizethetetlen, s lassan már csak Visegrádon hajlandó kikötni...

Meglátásom szerint a Magyar Természetbarát Szövetség válaszúthoz érkezett. Tagsága csökken, kevés a fiatal, érdekképviselete, elismertsége – elsősorban önhibáján kívül – gyenge. Ha nem sikerül változtatni, eltűnhet egy nagymúltú, patinás szervezet, melynek tevékenységét senki sem fogja pótolni.

Úgy hiszem, a 23. órában vagyunk, vagyis még minden fontos értékünk megmenthető. Az új, agilis, fiatal tagokkal felfrissített vezetés, az idősebbek tapasztalata, s a tagság kitartása – azok álhatatossága, akik (Kennedy után szabadon) nem azt kérdezik, hogy mit kaphatnak az MTSZ-től, hanem azt, hogy mit tehetnek érte – kemény kiállással, az állami szervek folyamatos ostromlásával el kell érje a természetjárás ügyének megfelelő súlyú képviseletét. Ehhez nézetem szerint éppen a közcélú, mindenki által elismert fontosságú turistaút és -jelzéshálózat jogi, fenntartási kérdéseinek rendezésén keresztül vezet az út. A turistaútjelzések karbantartását, útvonalainak védelmét, járhatóságát az MTSZ-nek kell – közcélú tevékenységnek nyilváníttatva – kiharcolnia. Ha nincs komoly, társadalmilag elismert és fontos feladatunk, melynek meg kell feleljünk, nincs mire hivatkoznunk akkor, amikor a természtjárás ügyét képviselni akarjuk bármely „öltönyös-nyakkendős” fórumon. (S miért is hívnának oda bennünket, ha csak úgy egymás közt kirándulgatunk, táborozgatunk, kerékpározunk...)

Én a turistautak/jelzések helyzetének rendezése és az MTSZ jövője között szoros kapcsolatot látok, a technikai munkák ügyét az egész MTSZ megítélése szempontjából kulcsfontosságúnak tartom. Közpénzt, „súlyt”, elismertséget – a közútkezelő cégek mintájára – csak egy „turistaútjelzéskezelő”, s emellett a természetjárás sokrétű igényeit, értelmét megértető, érdekeit képviselő szervezet remélhet. A feladat, s teljesítése – jó PR munkával – rangot kell jelentsen, ez pedig a múltjához, képviselt értékeihez méltó MTSZ-t kell eredményezzen.

Először – mostanság úgyis aktuális – át kell „világítani” a turistaútjelzések helyzetét, pontos adatok, karbantartási számítások alapján meg kell fogalmaznunk: mit és miért kérünk az államtól, a turizmustól, a sportügyekért felelős politikusoktól, a természetvédelemtől, a közlekedési vállalatoktól stb. Mit tudunk a turistaúthálózatról? Hány km hosszú? Hol, hogy és kik tartják karban? Mi hiányzik a folyamatos gondozáshoz? Ha lenne pénz, lenne ember? Mindenhol? Mennyiért? Ingyenmunkával, költségelszámolással vagy – mint 1969-89 között a Pilisi Parkerdőben – fizetett brigáddal? Vajon a jogi (földhivatali/erdészeti) értelemben nem létező turistautak/jelzések ügyének rendezése megoldható-e egyáltalán ma Magyarországon? Lehetne-e valaha szankcionálni egy turistaút szétdózerolását, jelzett fáinak letarolását? (A Magas-Tátrában 3 nyelven kértek megértést az erdészek egy ideiglenesen, 300 m turistautat érintő talajfelvágó szállítási tevékenység miatt!) A költői kérdésekre nem válaszok, hanem valószínűleg újabb kérdések érkeznének...

Ködös, távoli céljaink felé „rögös turistaút” vezet, de el kell induljunk rajta! Ez aztán igazi teljestíménytúra lesz – a kalandturizmus elemeivel színesítve. Várom „útvonaljavaslataitokat”!

Berki Zoltán